
A település fejlesztési lehetőségeiről és a programok tervezéséről folyt kerekasztalbeszélgetés a január 21-én megrendezett részvételi fórumon Békéssámsonon, a Szabadság Házában. A közösségi térként funkcionáló kiállítóhely kiváló környezetet biztosított a tájékoztatók megtartására, a helyi közösséget foglalkoztató kérdések átbeszélésére, majd a kiscsoportos munkára is.
Vitaindítóként a település polgármestere Annus István és a meghívott vendégként felkért Erdős Norbert államtitkár tájékoztatta a résztvevőket a község projektjeiről és a tervekről, illetve a távlati lehetőségekről. Majd a civil szervezetek képviselői, intézményvezetők, egyházi képviselők és helyi vállalkozó fejtették ki javaslataikat, szóltak hozzá a témához.
A kerekasztalbeszélgetés során a kulturális rendezvények és a már működő kisközösségek megerősítése témák iránti érdeklődés körvonalazódott, mint a helyi társadalmat széles körben érintő kérdés. Tekintettel arra, hogy részvételi fórum célja, hogy a lakosok átéljék az „én településem, közöm van hozzá, hatással lehetek rá” érzését, a fórum moderátora hosszabban időzött el a nagyobb érdeklődésre számot tartó kérdéseknél, a résztvevők javaslatait kérve a felvetésekre, igényekre.
A program végére az a közösségi álláspont formálódott meg, hogy az önkormányzatnak nagyobb szerepet kell vállalnia a kulturális programok megvalósításában. Mindemellett egyetértés jött létre abban is, hogy ösztönözni kell a kisközösségek eredményesebb, színvonalasabb tevékenységét, cél a nagyobb összetartó közösség formálása.

