Ezzel a címmel rendeztek kerekasztalbeszélgetés Békéssámsonon, a Szabadság Házában február utolsó napján. Mint tudjuk, a diabétesz ma már népbetegségnek számít, sokan vannak, akik tudják, hogy ebben a betegségben szenvednek, és nagyon sokan, akik még nincsenek ennek tudatásban. A civil kezdeményezésre létrejött részvételi fórum éppen ezt a közösségi problémát járta körbe.
Békéssámsonon jól működik a cukorbetegek klubja, de leginkább olyan emberek látogatják, akik már jó ideje élnek együtt a betegséggel, ismerik a problémáikat és azt is tudják, hogy a sorstársaktól miben számíthatnak segítségre. A csatlakozás azonban a legtöbb esetben hosszadalmas folyamat, amit a klubtagok jónak látnának lerövidíteni. Ezért is jött létre ez a mindenki számára nyitott kerekasztalbeszélgetés, ahova nem csak diabéteszeseket, de az ő családtagjaikat, vagy akár a téma iránt érdeklődőket is szívesen várták. A helyszínválasztás sem véletlen, hiszen a Szabadság Háza, mint közkedvelt közösségi tér egy mindenki számára könnyen elérhető, nyitott bemutató hely.
A fórumon megállapítást nyert, hogy ösztönözni kell a településen újonnan diagnosztizált cukorbetegeket arra, hogy csatlakozzanak a témára specializálódott közösséghez, mielőbb kapcsolódjanak be a klub életébe. Ugyanakkor arról is döntés született, hogy a településvezetéstől segítséget kérnek ahhoz, hogy saját programokat szervezhessenek.

