A közös ügyek mentén jól szervezhető a közösség. Ha van olyan cél, fontos ügy, amihez az emberek tudnak kapcsolódni, magukénak érzik, az olyan kapocs tud lenni még ismeretlenek között is, ami alapján elindulhat egy együttműködés.

Békéssámsonon a közös ügyet egy helyi beteg gyermek egészségügyi kezelésének támogatása jelentette ezen a tavaszon. A teljes mértékben lakossági kezdeményezésre indult megmozdulás sokakat vonzott. A május 21-én megrendezett jótékonysági főzőversenyre 10 csapat nevezett be, és sokan érdeklődőként csatlakoztak a helyi programhoz.

Az önkéntesek összefogásával megvalósult eseményen szinte minden csapat más-más ételt főzött. A kínálatban szerepelt hagyományos birka- és marhapörkölt, paprikás, vadas étel, vörösboros vaddisznó, vagy éppen savanyúkáposztás pörkölt. Amíg az ételek készültek a Ligetben, addig a Szabadság Házában egy puzzle kiállítást nézhettek meg az érdeklődők. Amikor elkészültek a gasztronómiai különlegességek, a zsűri értékelt, s mindenki kedvére fogyaszthatott a finomságokból. A bevétellel pedig a helyi gyermek gyógykezelését segítette a jó ügy érdekében összejött közösség. Kiválóan teljesítve ezzel a projekt célját, ami nem más, mint az „együttműködés a közösségünk fejlesztéséért”.