A tótkomlósi részvételi fórum témája ezúttal a Helyi Esélyegyenlőségi Program áttekintése és aktualizálása volt. Ez a stratégiai dokumentum a település társadalomfejlesztése mellett meghatározó elem a gazdaságfejlesztési tevékenységben is, így kimondottan fontos, hogy a város előtt álló kihívásokra megfelelően, aktuálisan tudjon reflektálni, a végrehajtásával eredményeket lehessen elérni.
A 2021. október 7-én megrendezett részvételi fórum ismét kerekasztalbeszélgetés formájában valósult meg, ahol a témában érintett szervezetek, intézmények képviselői, de még az érdeklődő civilek is egyenragú tárgylópartnerként vettek részt, azaz ötleteikkel, kérdéseikkel, javaslataikkal segíthették a munkát. Az érvényben lévő Helyi Esélyegyenlődési Program (röviden HEP) 2020 októberében lépett hatályba. Ennek részét képezi egy ún. Intézkedési Terv, ami a közreműködők feladatait határozza meg. Ennek az áttekintése, véleményezése és aktualizálása történt meg a fórum keretében.
A HEP külön kitér a város közösségének minden kicsi és nagyobb lélekszámú csoportjára, a gyerekektől az idősekig, a képzetlenektől a munkanélküliekig, ill. a fogyatékkal élőkig. A feladat, a már azonosított hátrányos helyzetű társadalmi csoportoknak való segítségnyújtás, a társadalmi kohézió megerősítése, a cselekvőképességének növelése.
A jelenlévők nem csak a véleményükkel és persze szakmai tapasztalatukkal segítették a HEP aktualizálását, de feladatot is vállaltak a célok megvalósítása érdekében. Ezek határideje nem más, mint a következő felülvizsgálati összejövetel.






