A generációk közötti tudásátadást szolgálta Tótkomlóson „Az ezerarcú szilva – főzzünk együtt” elnevezést viselő program, amelynek a Szlovák Tájház adott otthont 2021. szeptember 24-én. A gyerekek nagy örömére a most érő gyümölcsből gombóc és lekvár készült a nap során. A főzésben minden érdeklődő kedve szerint részt vehetett, de aki csak figyelemmel követte az eseményeket, és nem vette ki a részét a munkából, az sem maradt éhen a nap végén.

A nagyszülők korosztálya olyan hagyományokat, a mindennapi élethez szükséges fortélyokat őriz, ami idővel a most unokakorú fiataloknak, gyerekeknek is a hasznára válhat majd, éppen ezért jó minél több ilyen specialitást ellesni az idősektől. Ezen a programon a főzéssel kapcsolatos tudnivalókat osztották meg az idősek azokkal, akik figyeltek rájuk. A gyerekek például megtanulhatták a gombóckészítés fortélyait, az idősebben pedig a lekvárfőzés csínját-bínját leshették el a nagymamáktól. Igazán érdemes volt odafigyelni minden mozzanatra, mert bár első ránézésre nem tűnnek túl bonyolultnak a kínálatban szereplő ételek, mégis elhangzott egy-két információ, ami hozzásegíti a hallgatóságot, hogy majdan ők is kiváló ételeket adjanak ki a kezükből.

Az idősek tisztelete, elődeink értékeinek megbecsülése, a generációk közötti párbeszéd és megértés – mondják, kiveszendőben van a világból. A tótkomlósi „szilvaprogram” arra szolgált, hogy ezeket az értékeket kicsit visszatartsa, hogy lehetőséget kínáljon a közösség nyitott tagjainak az együttműködésre, az értékteremtésre. Márpedig mi lehetne hatékonyabb közösségfejlesztés, ha nem éppen ez?