Békéssámson közössége a világjárványt követően szeretne ismét visszatérni az aktív közösségi együttléthez, hiányolják a programokat, rendezvényeket, erősen bíznak a jövő évi tervek maradéktalan megvalósulásában – derült ki a 2021. október 27-én megrendezett kerekasztal-beszélgetésen, amely az „Ötletből valóság” címet viselte.

A helyi közösségben egyáltalán nem szokatlan, hogy egy-egy programot, eseményt közösségi szinten terveznek meg, hogy sokan hozzáteszik az ötleteiket, javaslataikat egy-egy rendezvényhez. Éppen ezért nem volt meglepő, hogy sokan szívesen csatlakoztak a 2022-es programok tervezését célul tűző találkozóhoz. A Szabadság Háza egyébként is gyakran ad helyet hasonló közösségi találkozóknak, így a helyszín sem volt újdonság a résztvevők számára.

A kerekasztal-beszélgetést ezúttal is a helyi közösségfejlesztő vezette, aki nem csak az elhangzott ötleteket, javaslatokat és lakossági igényeket gyűjtötte össze, de a projekt keretében megvalósítani kívánt tervek kereteit is ismertette a jelenlévőkkel. A sikeres eszmecsere egyik legfontosabb konszenzusa volt ezalkalommal, hogy a helyi identitás és kohézió erősítését célzó projekt keretében olyan programokat kell megvalósítani, amelyek összhangban állnak a helyi közösségi érdeklődéssel és célokkal, mert így tud leginkább hasznosulni a projekt befektetése.