rbt

A közösségépítő folyamat újabb programja során egy helyi, tótkomlósi születésű cukrász mutatta be mesterségét, és persze a szakember be is vezette az érdeklődőket a tortakészítés, pontosabban a moussetorta-készítés rejtelmeibe. A bonbon-készítés fortélyai címmel indított közösségépítő folyamat második találkozójára november 29-én került sor a Természet Házában, Tótkomlóson.

A program célja, hogy közelről, interaktív módon ismerhessen meg a nagyközönség egy-egy olyan munkafolyamatot, ami bizonyos szakmákhoz kapcsolódik. A cukrászat iránti érdeklődés már a közösségi programok tervezése, az előzetes felmérések során is megmutatkozott, így jött létre ez a programelem is, aminek már az első foglalkozása is nagy sikert aratott a tótkomlósi hölgyek körében.

Ezúttal a mousse torták specialitásairól tudhattak meg többet a résztvevők. Sőt a gyakorlatban is ki lehetett próbálni a torta összeállításának folyamatát, majd a díszítést is. A cukrász közben számos kulisszatitkot is elárult a háziasszonyoknak az ízletes, díszes és persze természetes alapanyagokból összeállított sütemények készítéséről. A sütikóstolás már csak hab volt a tortán a jó hangulatú, tartalmas program délutánján.